2003 nyarán, én amúgy egy premontrei rendi gimnázium kollégiumában vártam napfelkeltét. Nyári táborról beszélek, a paramétere pedig régész. Előadásokra jártunk, a Savariat környező romok között rágtuk a gittegylet, és rettenetes, a nyár közepén tanultam! A Római birodalomról származó mindenfajta tudásom onnan van, mely bár nyilván nem gazdag, de érettségire még elég. Hogy ne szaporítsam, ki tudott volna ott aludni? Egész napos program után, néhány remek emberrel összezárva, nos visszagondolva is megkönnyezendő az a társaság, illetve kiröhögendő.
Valamikor a harmadik emelet ablakából történt fogmosás után, kezembe akadt egy Metalhammer. Akkoriban még nem volt az olyan ciki. Nem voltak begyöpösödött írók, a Nightwish is csak egy oldalt foglalt el az újságból. Hovatovább, az nekem még az igazi dc korszak, betárcsázós internettel, teveclubbal. Iszonyat kevés új zenét ismert meg az ember, ezeknek a többségét is cserélgetéssel, aminek hátránya, hogy az ember egy adott közösségen belül mozog, így limitált a cserélhető albumok száma. Hát még a stílusa! Csak a kemény gitár, hiszen a többi gyíkzene, amit a farsangkor nyomnak.
Szóval nem hagytuk akkor még megtéveszteni magunk mindenféle fanzinnal; A Metalhammer zenét szolgáltatott. A hónap ingyen diskje, melyre éjszaka kettőkor kezem rátévedett, az Echo of Dalriada együttes demója(a legutolsó az albumon) mely A Walesi Bárdok balladát dolgozza fel. ÉS nem is akárhogy! A rátévedésből reggelig hallgatás lett, a lemez körbement a szobában, és mindenki megtárgyalta.
Később a egyre meredekebb helyeken találkoztam a feldolgozásokkal, melyet nyilvánvalóan az “érettségire készülök” felszólalás koronázott meg. A srác a fejére húzta a fülhallgatót órán, és bealudt. A fülében meg Arany dübörgött.
Aztán megjelent a máig kedvenc Jégbontó album, mely talán kissé megmagyarázhatatlanul, beégette magát a kedvenc albumaim közé. Mind zeneileg, mind szövegileg jobb albumok követték, így valóban megmagyarázhatatlan a jelenség.
Szeptember 28.-án jelenik meg az új, kizárólag Arany-feldolgozásokat tartalmazó lemez, melynek egy tételét promócióként elérhetővé tették:
Audio clip: Adobe Flash Player (version 9 or above) is required to play this audio clip. Download the latest version here. You also need to have JavaScript enabled in your browser.
Érdemes előrendelni az együttes oldalán.

hakkni
7 szept 09 at 9:13 du.
Amit eddig hallottam 2 szám, nagyon tetszett. Laurának valami isteni hangja van.
Amúgy ha valakit érdekel itt az interjú Ficzek Andrással, beszél többek között az új lemezről is:
http://szentkoronaradio.com/letoltes/2009_08_18_dalriada-by-ix-magyar-sziget-interju
ZooLeee
8 szept 09 at 9:58 de.