Egy körlevél.

8 comments

A sok ostobaság közé néhanapján bekerül egy-egy értelmesebb témájú körlevél is. Kommentár nélkül felteszek ide egyet, a nemrégiben hozzám kerültek közül.

a Magyarokat megölik, ugye?

2007. március: egy 26 éves cigány fiatalember Polgáron alaposan leitta magát a szociális segély fölvételét követően, majd ordítozva hazafelé indult. Egy útkereszteződésnél ráordított egy idős kerékpárosra, ám az nem állt meg. A cigány fiatalember utánaszaladt, lerántotta a bicikliről, és többször fejbe rúgta. Az idős férfi belehalt sérüléseibe.

2007. húsvét hétfő: Bakson egy 19 éves cigány fiatalember agyonverte és kirabolta a 99 éves Lajos Piroskát.

2007. június 23.: egy 23 éves dunakeszi illetőségű cigány nő cigarettát kért egy idős asszonytól Újpesten, s mert nem kapott, dühében agyonszúrta a hölgyet.

2007. június 24.: Ózdon egy 49 éves cigány férfi agyonvert és kirabolt egy 90 éves bácsit.

2007. szeptember 27.: a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Piricsén három cigány fiatal agyonverte és kirabolta a település egyik kocsmárosát.

2007. november 8.: Gyálon két cigány fiatal összerugdosott és kirabolt egy 103 éves nőt, aki csodával határos módon túlélte a brutális támadást.

2007. november 11.: nem volt ilyen szerencséje annak a 93 éves asszonynak, akit Szalonnán vert agyon és rabolt ki egy cigány fiú.

2007. november 18.: Gadnán egy 88 éves nénit erőszakolt meg és rabolt ki egy 21 éves cigány fiatal. A gyilkos ezen felül összeszurkálta áldozatát, kinyomta a szemét, baltával széthasította a fejét és levágta a lábát.

Megélhetési bűnözés?
2007. december 8.: a mátészalkai Luca Bisztró tulajdonosa zárórakor már nem akart kiszolgálni egy részeg cigány férfit, aki ezért telefonon odahívta barátait. A baseballütőkkel érkező banda leütötte a kocsmárost, vasvillát döftek bele, majd szétverték az ivót és a tulajdonos autóját is.

2008. február 6.: Tarnabodon három cigány fiatal - hosszabb ideje tartó fenyegetőzés és többszöri fosztogatás után - agyonverte és kirabolta a 67 éves Balogh Lászlót.

2008. február 22.: Jászberényben egy 85 éves asszonyt vert agyon és rabolt ki egy 32 éves cigány férfi.

2008. február 22.: Mátraszőlősön egy ágyhoz kötött bácsit rabolt ki egy cigány fiatal, aki rágyújtotta az ágyneműt a magatehetetlen idős emberre.

2008. február 23.: Tarnaörsön egy 80 éves asszonyt erőszakolt meg és rabolt ki egy 20 éves cigány fiatal.
2008. február 23.: Nyírvasváriban két cigány tört be egy idős asszony házába, fojtogatták, megkötözték, majd kirabolták.

2008. március 10.: Gyöngyösön egy cigány család brutálisan összevert egy doktornőt a városi kórházban, mert nem akarta befektetni a család egyik nőtagját az intézménybe, hanem járóbeteg-szakrendelésre küldte.

2008. március 14.: 3. 200 forintért kellett meghalnia annak a 74 éves ceglédi néninek, akit saját tanyáján ölt meg és rabolt ki két cigány férfi.

2008. március 19.: Tornyospálcán két cigány fiatal betört egy 54 éves asszonyhoz, megverték és megerőszakolták.

2008. március 22.: Hajóson egy 37 éves cigány férfi betört egy 59 éves asszony házába, megverte, majd elrabolta arany ékszereit.

2008. április 11.: Jászladányban egy 47 éves önkormányzati dolgozót szúrt nyakon egy törött pohárral egy cigány férfi, mivel úgy vélte, a helyhatóság nem foglalkozik kellő odafigyeléssel személyével.

2008. április 16.: Somogyzsitfán egy 77 éves asszonyt gyilkoltak meg és raboltak ki cigány fiatalok.

2008. április 19.: Vásárosnaményban két cigány fiatal agyonvert és kirabolt egy 69 éves férfit.

2008, április 19.: Kiskunhalason egy 34 éves cigány férfi betört egy 52 éves asszonyhoz, brutálisan megverte és kirabolta.

2008. április 22.: a Somogy megyei Öreglak-Barátihegyen két cigány férfi vasvillával támadt egy juhászra, mert annak birkái az út mentén legelésztek, és ez zavarta a támadókat.

2008. május 2.: Hajdúhadházon a bocskaikerti vasútállomás közelében öt cigány fiatal rabolt ki egy idős hölgyet.

2008. május 4.: ugyanez a banda brutálisan megvert és kirabolt egy 67 éves asszonyt, majd a bűncselekmény után alig egy órával egy kerékpárost hagytak helyben és fosztottak ki.

2008. május 6.: Dormándon egy cigány nő fojtogatta gyermekei tanárnőjét, mert az rászólt a tanulókra.

!!!!!!!!!És a legutóbbi undorító aljas eset!!!!!! :

2008. november 23.: Kiskunlacházán egy 14 éves kislányt este hazafele menet megtámadott 6 cigány, megerőszakolták, majd meggyilkolták, és a meztelen holttestét az út mellé hajították.

Szerinted sincs cigánybűnözés???

Ha igen, akkor arra kérlek légyszíves, azokért a halottakért, akiket ilyen aljas módon meggyilkoltak, az “Állatnak” sem nevezhető gyilkosok, kérlek küldd tovább ezt a levelet.
Ennyit tegyünk meg értük, ha már mást nem tudtunk!

Written by ZooLeee

február 5th, 2009 at 9:38 du.

8 Responses to 'Egy körlevél.'

Subscribe to comments with RSS or TrackBack to 'Egy körlevél.'.

  1. Van ismerősöm lacháza környékéről, ismerték a lány barátját, és a lányt is látásból…nem volt kellemes amikor olvastuk a hírt.

    Pulyka

    6 feb 09 at 1:23 du.

  2. „Egy kisebbség akkor lesz egyenlő, ha fel tud mutatni őrülteket és gazembereket anélkül, hogy ennek a közösség(e) lássa kárát.”

    tiko

    7 feb 09 at 12:51 de.

  3. Nem bírtam végigolvasni….

    NEM hiszek a demokratikus megoldásokban, NEM hiszek a demokráciában, NEM hiszek a radikális problémák demokratikus megoldásában.

    Továbbítom a levelet,

    szemet szemért, fogat fogért!

    Tünde

    7 feb 09 at 11:55 du.

  4. Tünde: ott a pont.

    wing

    8 feb 09 at 12:59 de.

  5. “…az elkövetők első sorban magyarok, még ha ki is derülne, hogy valamelyik kisebbséghez tartoznak.” - http://www.hirtv.hu/sport/?article_hid=257441

    tiko

    8 feb 09 at 1:31 du.

  6. nincs mit erre már írni, évek óta betelt a pohár, a politikusok pedig azokat az embereket váltják le akik elmondják az igazságot, mindent megpróbálnak eltusolni, mikor lesz polgárháború?

    Phoenix

    8 feb 09 at 6:35 du.

  7. …majd, ha lesznek polgárok. ;)

    tiko

    8 feb 09 at 10:32 du.

  8. tiko

    ott a pont…

    Tünde

    8 feb 09 at 11:08 du.

Leave a Reply