Bevallom csak pár képviselő tevékenységét néztem át normálisan, úgyhogy voltak olyan képviselőjelöltek, akiket alaptalanul vádoltam meg azzal, hogy nem szólaltak fel a magyarság védelmével kapcsolatban. Tőlük elnézést kérek és idézném is egy-egy felszólalásukat.
Az persze érdekes, hogy kettejük egy napon belül reagált, a többiektől pedig azóta sincs válasz. Hegyi Gyula ma (11.18-án) válaszolt. A bejegyzést, ha kell utólag is frissíteni fogjuk.
Becsey Zsolt főleg a vajdasági magyarok ügyéért szólalt fel az évek során.
Kész-e változtatni a Bizottság a Vajdasággal kapcsolatos, közösségi alapelvekkel ellentétes magatartásán? Hiszen a Bizottság és személy szerint a Biztos Úr jelezte: tudja, hogy a Vajdaságban élő nemzeti kisebbségeket – különösen a magyarokat – nem szűnő fizikai és morális bántalmazások érik pusztán azért, mert nem szerbek. Ezért és más, ugyancsak etnikai tisztogatásra utaló jelenségek miatt nyilvánvaló veszélyben van a Vajdaság 1000 éves multietnikus jellege és hagyományos kulturális sokfélesége. Ennek ellenére a Bizottság kész tárgyalásokat kezdeni Belgráddal egy Stabilizációs és Társulási Szerződésről.
Továbbá az Interreg III/A nem ismeri el Vajdaságot európai régióként, sőt Belgráddal egybesorolva aláássa annak lehetőségét, hogy Vajdaság visszakapja 1989-ben Milosevics által elvett teljes és valóságos autonóm státuszát.
Gál Kinga felszólalása 2008. szeptember 22-én:
Elnök úr, képviselőtársaim! Ne csak hirdessük a kultúrák közötti párbeszédet, de védjük is meg, ha támadják. Különösen, ha az etnikai együttélést itt a szomszédunkban, az Unió egyik tagállamában kezdik ki nap mint nap.
Már eddig is voltak és sajnos szomorú következményei lehetnek az egyik szlovák kormánypárt elnöke, Ján Slota uszító, durva kijelentéseinek, a YouTube internetes videóoldalon azon játékoknak, amelyeken arra hívnak fel, hogy a szlovákiai magyar kisebbségi párt politikusait meg kell ölni, majd most legújabban a szlovák oktatási miniszter nyilatkozatának, amely a magyarok nyelvhasználatát tiltaná Szlovákiában közterületen, vagy éppen azért támadja a kisebbségi magyar képviselőket, mert egy magyar képviselőket tömörítő fórumon vettek részt Budapesten.
A következményei a szélsőséges kijelentések tolerálásának, az uszításnak máris jól érezhetőek. A legutóbbi közvélemény-kutatások szerint a 15 évesek több mint 60%-a a magyarokat gyűlöli a legjobban és egyetért az elképesztő, uszító vádakkal, amelyek szlovák vezető politikusoktól hangzottak el az évek folyamán. A magyarok pedig félni kezdtek. Mindez napjainkban történik, mi pedig széttárjuk karjainkat, a következmények elmaradnak, a Parlament, a Bizottság, a Tanács elfoglalt, és ünnepeljük a kultúrák közötti párbeszéd évét. Köszönöm, hogy meghallgattak.
Hegyi Gyula felszólalása még 2004. szeptember 16-án:
Mr President, a very sad part of this story is the fact that most of the victims of ethnic harassment are young Hungarians. Traditionally, Vojvodina has been a region in which many cultures and languages have existed together, and its youngsters have learned each other’s culture and language. I am very happy to hear that our Dutch and German colleagues from different political groups understand this, which means that this is also well known to Europe as a whole.
This issue, as has already been mentioned, is not only a Hungarian one. During Tito’s decades in power, many nationalities lived together in the autonomous region of Vojvodina: Croatians, Czechs, Slovaks, Romanians, Poles, Germans, Jews and other minorities lived together with Hungarians and Serbs. Now this peaceful coexistence is endangered by some extreme nationalists: Serbian politicians, policemen and other wrong-doers. The Hungarian youth of Vojvodina has a very rich, special and progressive culture, which is different from the culture in the Hungarian motherland. These young people were born into the spirit of a multiethnic culture and they understand both the Hungarian and Serbian cultures and traditions. The young should be the future of the Hungarian minority in Vojvodina. If they leave their homeland, not only the Hungarian community but also Serbia in its entirety will lose a valuable part of its culture and its democratic future. Young Hungarians in Serbia want to be good Hungarians, good citizens of a democratic Serbia, but, above all, good Europeans. They want to remain in the land where they were born. Let us help them to stay in their homeland.
The western community reacted too late in many cases to the use of ethnic harassment in the Balkans. We have all seen the tragic consequences. This time we have to answer without delay and send an encouraging message to the Hungarians, emphasising that they can stay in their homeland in a would-be democratic Vojvodina, in a would-be democratic Serbia of the future.
Tőkés Lászlót, habár nem mi választottuk, itt a helye (őt Románia delegálta, habár ez nagyon hülyén hangzik).
Kedves Elnök Asszony! Keresztyén és magyar emberként, valamint az Európai Parlament képviselőjeként az Unióhoz tartozó, Szlovákiában élő félmilliós magyar nemzeti közösség, illetve a demokratikus európai értékek védelmében emelem fel a szavam. Miközben ezúton is gratulálok a Szlovákia által elért gazdasági eredményekhez, sajnálattal kell megállapítanom, hogy szélsőséges nacionalista propaganda folyik a szlovákiai magyarok ellen, egy megfélemlítő hisztériakeltés érvényesül. Kérem Hans-Gert Pöttering elnök urat, az Európai Parlamentet és az Európai Bizottságot, lépjenek fel az emberi és a kisebbségi jogok durva megsértése, a Szlovákiában eluralkodó etnikai intolerancia, verbális agresszió és diszkrimináció ellen. Európai képviselőként kész vagyok közvetítő szerepet vállalni a magyar-szlovák megbékélés érdekében.
Huszonnégyből három. Várjuk a többi képviselő magyarázatát is.
