Tartja az ősi mondás. De nem csak az igazság, az egészség is. Az évek során rengeteg tanulmány is bizonyította, hogy a vörösbor nagyon jó hatással van vérkeringésünkre. Napi 1-1,5 deci minőségi(!) vörösbor fogyasztásával megelőzhetőek a szív- és érrendszeri megbetegedések.
Nemrégiben hallottam egy kísérletről, melyben kísérleti egereknél idéztek elő szívrohamot, majd a két csoportba sorolták őket, egyik felével vörösbort itattak (természetesen alkoholtartalom nélkül). A végeredmény az lett, hogy míg a másik csoport hamarosan elpusztult, a borozgatók túlélték.
Természetesen azon kívül, hogy egészséges finom is (a spenót is egészséges, mégis szinte csak Popeye zabálja). Mennyire hangulatos is egy késő őszi estén beülni a kandalló mellé egy pohár borral és beszélgetni egyet. Már akinek, ugyebár….
Itt élünk a Kárpát-medencében a világ talán legjobb borvidékein és mégis arról panaszkodnak a termelők, hogy alig isszák a bort. Pontosabban isszák, hisz’ mindenfelé boroskolázó fiatalokat látni, de nem a rendes minőségi bort veszik, hanem a kannást. 2 tabletta, egy a színe, egy az íze a termelő meg elmehet a… Pedig aztán meddig tartana átsétálni egy bortermelőhöz és a bolti ár töred részéért BORt venni. A legtöbben egy kellemes borkóstoló keretein belül megmutatják az egész pincészetet, örülnek a vevőknek.
A borfogyasztásnak is ugyanolyan kultúrája van, mint a korábban említett íróasztalnak. Egyáltalán nem burzsoá dolog, ha a vörös- és a fehérbort különböző, megfelelő pohárból isszuk. Ha nem csak úgy lehúzzunk poharunk tartalmát, hanem szépen megízleljük a nedűt.
Erre mit lát az ember? Ez a kultúra, sőt a bor meggyalázása!
A GfK Hungária Piackutató Intézet legújabb eredményei szerint nőtt az első félévben a borfogyasztás, méghozzá 5 százalékkal a tavalyi év azonos időszakához képest. A 18 év felettiek fele fogyaszt bort, a lakosság ötöde ráadásul minden héten. Ez optimizmusra adhat okot, ám a felmérésből az is kiderül: a növekedés nem a palackozott boroknak köszönhető - ezek helyett egyre népszerűbbek a műanyagflakonban, kannában árult olcsó, minőséginek éppen nem nevezhető borok.
Forrás: Szabadföld
Hakkni kolléga már korábban is szót emelt ez ügyben, de úgy érezzük nem volt elég egyszer. Reményeim szerint nem sokára egy ízig-vérig borász ismerősöm fog írni élményeiről, tapasztalatairól és magáról a nagybetűs BORról.
Addig is tessék menni és rendes bort inni!

hmmm. hamarosan jön a szüret, a bor szezonja. legalábbis részemről. valahogy így néz ki az év: március 14 - szeptember 12: sör, szeptember 13 - március 13: bor. ha lehet száraz, vörös és kizárólag tisztán. nem azért meg ezért, de nekem eddig a magyar borok jöttek be. súlya van.
a szerző és képe viszont ide egy kicsit illúzióromboló, a sörös pohárral :))
tiko
3 szept 09 at 7:52 du.
Én alapjáraton sörös vagyok, DE nem vetem meg a jó bort. Viszont ha minőségi borrol beszélünk akkor nálam a vörös dominál. Egy jó kis Egri Bikavérnél nincs is jobb.
Ezen kívül az édesebb fajták. Fehérből most ittam egy iszonyat finom korai szüretelésű Sauvignon Blanc-t a zalai borvidékről. Nyami…
Majd írok egy ilyensmit is, ha nem előznek meg..
ZooLeee
3 szept 09 at 9:06 du.
Budapesten hova lehet “átsétálni” olcsó termelői borért? Mert mennék, ha lenne hova…
2012blog
4 szept 09 at 12:42 du.
2012blog: Egyfajta heurigerre gondolsz?
hakkni
4 szept 09 at 2:31 du.
2012blog: japp. írhatnál helyeket, de ha mást nem akkor árat.
mi amúgy tartjuk magunkat ahhoz, hogy kannásat sose. olcsó palackost veszünk, pl. dankó pista. tudom: szar.
RaszP.
4 szept 09 at 3:27 du.
cstazaj: kár, hogy nem erről szólt a poszt. főleg nem arról, hogy elmondhasd hogy te mennyire értesz hozzá, habár aláírom, hogy van egy hangulata.
RaszP.
5 szept 09 at 1:03 de.
http://magyarborklub.hu
ebben a pillanatban kaptam
ZooLeee
5 szept 09 at 11:26 de.
http://www.licium.hu/index.php?ctrl=Articles&cmd=show&id=353
Magyarosi Árpád
6 szept 09 at 9:57 du.