Én egyébként voltam gyerek. Sokan nem hiszik el, én konkrétan nem hiszem el rólatok sem. Gyermekkor, bah. Sok óvoda, meg homokvár. Egyáltalán nem tűnik valami férfierőtől duzzadó témának, mint a kurvázás, bajuszpödrés, faláb.
A kaleidoszkóp szó kiejtését, 18 év felett bizonyos körökben-korokban, orrbavágással díjazzák. Drogos vagy?
Egyből rákérdeznek a szülők, akik természetesen nem értik a hirtelenséget, amivel felállsz a gép elől, és kaleidoszkópot készítesz.
Óvodában, ijesztően felnőttes dolgokat műveltünk. Akkor volt a Xénia láz, amiben először láttunk laptopot. El is kapott egyből a láz, hogy számítógép, hű. Fogtuk keményfedeles könyveket, majd random helyeken felcsaptuk, komoly arccal gépelve a semmit. Azóta is izgat, ha X-aktákat láttam volna Xénia láz helyett, mennyire változott volna meg az életem. Talán egészen más ember, illetve bejegyzés lennék.
De nagy flash, melyre talán még mondhatjuk hogy férfierő, a később „Kaleidoszkóp-hatásnak” elnevezett trükk volt. Volt ugyanis egy babasarok az óvodámban, mely iszonyat színességével baszta a devianciákra amúgy is zabos, férfias, fogkrémzabáló, rollerrabló törpeségeket. Már így a fiúkat. Nem mehettünk nagyon közel, mert - és ó fájdalom- nőkkel volt körülvéve. Nők, torkukban riasztóval, testük érzékeny, és talán nem is létező. Sosem lehetett megfogni egy lányt az oviban, így tábori legenda volt, hogy ők nem is léteznek. Ha megfogtad őket, azonnali üvöltés, és az óvónő vitt fenyítésre. Lehetséges, hogy fogkrém van bennük, jegyezte meg egy haverom, akit azzal untatta magát, hogy a kötelező fogmosás alatt többször állt sorba, és a finom fogkrémet tolta arc mögé. A srác egyébként ma füves.
Olyan sűrűségben ültek, hogy képtelenség, hovatovább őrültség lett volna átjutni közöttük, és jól lerántani az iszonyat színes babásszekrényt. A tökéletes bűncselekmény lett volna, de mindenki hang volt.
Kaleidoszkópokra visszatérve, ha megálltál a szekrénytől kellő távolságra ( az autós szőnyegen ez egyébként a főtér volt), és egész perspektívádat kitöltötte a színes porcelán nőhulladék(vö. babák), majd hirtelen mozdulattal a szemeid a karodhoz vitted amennyire tudtad, hogy nyomást fejts ki a szemedre, aztán - szintén gyorsan- visszanéztél, gyönyörű világot láthattál. Kész Shambala, ahogy a színes csillagos minden forgott.
A Jézus Szíve Partizánbrigád tagjai természetesen nem szeretnék, hogy kinyomd a szemed, vagy másét, ezért segítenek neked kaleidoszkópot készíteni, hogy pótolhassuk neked az élményt.
Ugyanis egyszerű, mint minden, amit blogokban hirdetnek megépítésre. Szükséges 3 egyforma szélességű vonalzó, rengeteg szigetelőszalag, valamint fólia és a lényeg: a színes gyöngyök, műanyagdarabok vagy celofán.
A macgyveri rejtély megoldása a következő:
“Három egyenes műanyag vonalzót fogjunk össze szabályos háromszög keresztmetszetű csővé! A vonalzókat szigetelőszalaggal rögzítsük egymáshoz! A cső egyik végére feszítsünk átlátszó műanyag fóliát vagy zsírpapírt, majd a csövet kívülről borítsuk be fekete papírral! Szórjunk a cső lezárt végébe apró színes tárgyakat, ezüstpapírt, műanyagdarabkákat, gyöngyöt stb.! A cső szabad végét szemünk elé emelve, szabályos háromszögekből álló szimmetrikus mintázatban gyönyörködhetünk. A minta a cső mozgatásával változik.”
Természetesen minél nagyobb, annál jobb.
Továbbiakban:
Magyarul a kaleidoszkópról.
Magyalul a fraktálokról.

“Óvodában ijesztően felnőttes dolgokat műveltünk. Akkor volt a Xénia láz” - hát ti tényleg fiatalok vagytok. A képek alapján is. Amikor én óvodás voltam, még hozzá lehetett érni a lányokhoz. A kezüket is megfogtam néha, mégsem írták meg a Népsavában, hogy pedofil vagyok. (Nem is ismerte még senki ezt a szót, csak a szakemberek, de ők meg úgy írták, hogy pedophil.) A kenyér meg egyben maradt, ha vágtál belőle egy szeletet. A földalattira meg a November 7. téren szálltunk fel.
2012blog
27 júl 09 at 12:08 du.
Mint a mellékelt kép mutatja.
A xénia láz nagyon beteg, multkor néztem youtube-on, rémisztő.
hakkni
27 júl 09 at 1:49 du.
Én bírtam. Az egyik írója tanítgatott írni. Kár, hogy senki nem rakta fel sehova.
2012blog
27 júl 09 at 2:47 du.