Megkéselték a barátomat a Boráros téren! -exklúzív

8 comments

Az egész úgy kezdődött, hogy Tomcat felhívására elmentem én is plakátolni, esetleg kopogtatózni. Gondoltam megnézem magamnak, hogy mit is csinálnak.

A feladat nem volt nehéz: egy vödör természetbarát ragasztó és néhányszáz plakát társaságában teleragasztgatni a IX. kerületet. Háromfős csoportban indultunk útnak külön-külön irányba.

Viszonylag gyorsan haladtunk, egészen a Boráros térig. Itt ugyanis belefutottunk egy lelkes falvédőbe.

A kapucnis, 25 év körül férfi ránk szólt mikoron is az aluljáróban, a telefonfülkék melletti falra, a már itt is bemutatott plakátot akartuk ragasztani. Kisebb vita alakult ki arról, hogy miért pont oda rakjuk ki. A fiatalember azt javasolta, hogy inkább a mögöttünk lévő, tiszta ablakfelületet válasszuk. Válaszunkban kitértünk arra is, hogy ablakra nem, meg mellé úgyis teszünk. De csak hajtotta a magáét, hogy ha feltesszük ő bizony leszabja. Ha már egyszer felragasztóztuk a felületet a képet is feltesszük. Miután a plakátot neki is megmutattuk és felhelyeztük a kiszemelt helyre hirtelen Tamás felé fordult támadólag. Megpróbálta őt megütni, ez nem sikerült, Tamás hátrálni kezdett. Néhány pillanattal később, a hirtelen meglepődésből ébredve az vettem észre, hogy a támadó és barátom néhány méterrel hátrébb a földön fekszik, s dulakodnak.

Ekkor odafutottam én is. Közben hangosan fenyegetőztem, rendőrrel és egy 44-es bakanccsal a szájába. Ez sem használt neki, mikor én is tettlegességet alkalmaztam volna. Ugyanolyan hirtelenséggel, mint ahogy támatd felkelt és elfutott a közeli lépcső felé. Tamás ekkor már felkelt és azt mondta megszúrta. Láttam, ahogy a vér csurog a combjából és már tiszta vér volt a nadrágja is! Ahogy azt ilyenkor kell a mentőket hívtam és felszaladtam a támadó után, hátha… De már sehol sem találtam. Visszafutottam Tamáshoz, közben Tomcatet is értesítve a történtekről. Ő azonnal rohant hozzánk a kerület másik végéből. 18:46 körül történt a szúrás. Tomcat 12 perc múlva odaért, a mentők, kocsival, pontos helyszín megjelöléssel csak kb. 18-20 perccel később.

A képet köszönjétek Tomcatnek!

A képet köszönjétek Tomcatnek!

Rendőrségnek is elmeséltem a történteket, miközben a HírTV stábjára és a mentőkre vártunk.

Tamást a legközelebbi kórházba szállították. TV-stáb sehol. Sokadszori telefonás után kinyögték, hogy nincs stáb. Ennyi, bezzeg, ha nem csak egy magyar fiatal lett volna.

Le kell szögeznem, hogy az elkövető NEM cigány volt! (Kivételesen!)

Egy óra elteltével megérkeztek a helyszínelők. Persze kordont nem hoztak, azt minek! A járókelők meg csak simán sétálgattak volna keresztül a vértócsán. Amúgy korrektek voltak, rendesen felvettek mindent.

Kíváncsi vagyok mi lesz az ügyből. Hogy lesz-e média visszhang, vagy csak egy apró betűs cikk a lap alján. Ja, a támadást én és Tamás is egyértelműen politikai célzatúnak tekintjük. Mégha a rendőrség mást is mondana.

Még mindig feldúlt vagyok, elnézést a stílustalanságért, szóismétlesekért.

Szerk.: Hozzátenném még, hogy miközben Tamás a földön feküdt vérző lábban EGYETLEN EGY ember jött oda, megkérdezni, hogy segíthet-e. Egy bámészkodó lány is odaszólt, hívjon-e mentőt, de addigra már megtörtént. A srácnak, aki tartotta bennünk, főleg Tamásban a lelket ezuton is ismételten nagyon köszönöm!

Blogin megelőzött, egész végig a gép előtt ült és túdósította az otthoniakat.

Written by ZooLeee

november 19th, 2008 at 10:01 du.

Posted in Harctér

8 Responses to 'Megkéselték a barátomat a Boráros téren! -exklúzív'

Subscribe to comments with RSS or TrackBack to 'Megkéselték a barátomat a Boráros téren! -exklúzív'.

  1. Jobbulást a barátodnak! Te pedig igyekezz minél hamarabb feldolgozni a történteket! Minden jót!
    dzsentri

    dzsentri

    19 nov 08 at 10:17 du.

  2. dzsentri: Köszönöm!

    ZooLeee

    19 nov 08 at 10:22 du.

  3. Én is jobbulást kívánok Tamásnak, neked pedig lelkiekben!
    RR

    Rumble_Rokkez

    19 nov 08 at 10:27 du.

  4. nem szoktam hinni az összeesküvés elméletekben, de lássuk be: véletlenek nincsenek.

    amúgy nekem is tervben volt, hogy kimegyek, csakaztán. na msn.

    RaszP.

    19 nov 08 at 10:30 du.

  5. Jobbulást neki! Véletlenek pedig valóban nincsenek, és nagyon elszomorító hogy se a MH se az mno nem ír erről…rigótól indextől is elvárná az ember mondjuk. Azét ez félelmetes.

    Leó

    19 nov 08 at 11:20 du.

  6. Jobbulást..

    Beau de Noir

    20 nov 08 at 12:06 de.

  7. KurtaBetyár

    20 nov 08 at 9:50 de.

  8. [...] szerdai eseményekről nem beszélek, mindenki tudja. A lényeg csütörtöktől kezdődik: este Blogin társaságában [...]

Leave a Reply