Nevetséges tarka marhák - ahogy én láttam…

15 comments

Délután három körül indultam gyalog a Deák Ferenc térre. Már az Astoriánál feltűnt a felettem köröző rendőr helikopter. A térre érve rengeteg rendőr és kordon fogadott, ahhoz képest, hogy nem kérték a szervezők a kordonokat! Míg a többiekre vártam körbenéztem a terepen egy kicsit. Nagyjából a várható társaságot láttam: rengeteg értetlenkedő turista, unatkozó rohamdroidok mindenfelé, várakozó punkok, “antifák”, néhány széplány, néhány zsidó, 3-4 Kossuth térről importált, Árpád-sávos hőzöngő.

Megjöttek végre a többiek.


Elindultunk csendesebb helyet keresni a környéken, hogy a lepedőket összekössük. A bonyodalom az volt a dologban, hogy akármerre mentünk kordonba és morcos rendőrbácsikba botlottunk, ez nehezítve a bejutást magára a helyszínre. Végül kb. 40 percnyi bolyongás után visszaértünk az egyetlen helyre, ahol engedték, hogy bemenjenek. Viszont már itt sem lehetett bemenni. Szóval kijelenthetjük, hogy a Tarka Marhák kirekesztés elleni tüntetéséről ki lettünk rekesztve! Szép, mondhatom. Semmi gond, nem estünk kétségbe, gondoltuk, majd később csatlakozunk hozzájuk, úgysem veszítünk semmit. A gyors brainstorming eredménye az lett, hogy menjünk metróval Oktogonra. A következő meglepetés ekkor ért minket: teljes mértékbe le volt zárva az egyes metró, alias kisföldalatti. Később megtudtuk, hogy nem jár a 4-6-os villamos sem teljes hosszán és a Király utcán sem találtunk trolikat. Szinte rohantunk Blahától egészen a Hősök terére. Közben mindenhol kordonokba akadtunk. Olyan helyeken is, ahol semmi sem tette indokolttá ezt. Istenemre mondom több volt a rendőr a városban, mint tüntető!

De meg fogják ezeket verni! - szólt egy hang a mellettem elhaladó gyalogosok közül. Neki sem tetszett, hogy pár száz marha kedvéért lezárják a fél várost. Gyakorlatilag a Nagykörút teljes egészében bedugult. Az Andrássy-n meg ugye ott marháskodtak. Kellett ez? Súlyos pénzeket költeni a kordonra, a rendőrökre, az egész hülyeségre. Néhányszáz ember miatt ezrek napját elbaszni? Azért mondom, hogy ezrek, mert az ilyen mértékű lezárás nagyban rontja a közlekedést, mely nem mostanában fog helyreállni. Hát ha ez nekik megérte, ám legyen.

Itt repül a...

Itt repül a...

Az idegesítő helikopter még mindig felettünk járt mikor megérkeztünk a Hősök terére. Mily’ meglepő módon itt sem volt egyszerű a bejutás: egyetlen helyen engedték be azokat, akik nem a felvonulókkal jöttek. Ez a Szondi utca volt, ami pont az érkezésünkkel ellentétes oldalon van. Egy kis sprint és már ott is voltunk. Közben majdnem elvesztettük ZsuKov-ot, de sikerült megmenteni az életét és pár arra járó kínait!

Menetközben megállapítottuk, hogy vannak még szép rendőrlányok is. Mikor közösen kezdtük el énekelni az Egy rendőrnő az álmom, régóta csak rá vágyom kezdetű TNT klasszikust nem csak a rendőrök néztek furcsán.

Nagy nehézségek árán elértük célunk. Megjegyezném, hogy a még mindig a kirekesztés, megkülönböztetés és hasonló hangzatos dolgok ellen tüntetők nem engedték a kordon mögé az általuk szélsőségesnek gondolt egyéneket. Több bomberben, bakancsban, nemzetiszín szalaggal, zászlóval felszerelt egyént is megállítottak a rend bátor őrei, mikor azok a kordonon belülre igyekeztek. Szerencsére a mi álcánk jól működött, így simán besétáltunk. (Nem, kivételesen nem zsidónak öltöztünk!)

A tömeg létszáma a téren sem változott. Talán az ezer fő is túlzás lehet. Amit az index is ír, hogy több ezren lettek volna, csúsztatás! Külön nevetséges az indoklásuk is, miszerint:

Gerendai Károly az Indexnek azt mondta, amikor 100 ezer ember részvételét várták, akkor nem számoltak azzal, hogy nem lesz jó idő, illetve, hogy a politika rátelepül a rendezvényre. Szerinte az azért mindenképpen pozitív jelzés, hogy többen vannak, mint mondjuk egy gárdaavatáson.

Ezen tessék szíves lenni velem nevetni!

A program is nevetségesen szar volt. Valami nő és zenekara (szerk.: Rácz Kati és a Flush zenekar ) kb. 4 számot játszhatott, de már ez is sok volt. Ezután szépen mindenki feltartotta a színes rongydarabját, majd Novák Péter felszólította a marhákat, hogy menjenek haza békével. Ennyi. Szánalmas.

A tömeg Gyurcsány Ferenccel együtt kinyilvánította, hogy elítélik az erőszak és a kirekesztés minden formáját és ígérték, hogy mások véleményének és Magyarország törvényeinek tiszteletben tartásával minden tőlük telhető eszközzel fellépnek az erőszakos, megfélemlítő és kirekesztő cselekedetek további térhódítása ellen

Forrás : Tarka Magyar / MTI

Remélem ezt komolyan is gondolják és nem csak a jobboldalinak, szélsőségesnek, fasisztának csúfolt nemzetiekre gondolnak, hanem a cigánybűnözésre, rendőri túlkapásokra, a politikai elit korrupcióira és hasonló dolgokra is.

Beszéljenek továbbiakban a képek:

"Nézd, a hátán hordja a ló a faszát!"

"Nézd, a hátán hordja a ló a faszát!"

Ő nem tarka!

Ő nem tarka!

Biztos náczit látott, azért vág ilyen képet!

Biztos náczit látott, azért vág ilyen képet!

Árpád-sávos esernyője van!

Árpád-sávos esernyője van!

Antifa

Antifa

Ennek a képnek külön története van: a képen látható lelkes antifát többször is láttuk. Mindig ugyanott volt, mint mi. Megállapítottuk, hogy NBH-s. Náluk is kell az újítás, ő lesz a jövő nemzedéke, a nemzet védelmezője. Ha-ha-ha! Amúgy a gyerek teleragasztgatott mindent szar minőségű, antifás matricákkal. Mondanom sem kell, hogy mindet leszedtem utána. Szívtál, köcsög!

A nap mondása, tarkáéknak. 10 pontos.

A nap mondása, tarkáéknak. 10 pontos.

Aki megmondja nekem, mi az a "Pace", kap egy sört!

Aki megmondja nekem, mi az a "Pace", kap egy sört!

Ezt én is mondhatnám!

Ezt én is mondhatnám!

Csináljunk Ördögkommandót?!

Csináljunk Ördögkommandót?!

Kossuth tér rulz! :]

Kossuth tér rulz!

A "több ezres" tömeg

A "több ezres" tömeg

Azért ott vagyuk!

Azért ott vagyunk!

Fotosop rulz!

Fotoshop rulz!

Ha értékelnem kellene az egészet azt mondanám, hogy elsőre nem volt rossz. Lehet, nem minden úgy sikerült, ahogy elterveztük, de nem vallottunk kudarcot. Kimentünk és megmutattuk, hogy nem csak a pofánk jár a fotelból, a gép elől. Még csak egy kis fehér pont vagyunk a tarkák közt, de lesz ez még így sem! Köszönjük mindenkinek, aki ott volt, aki támogatott minket. De köszönjük azoknak is, akik jövőbeli támogatást ígértek!

Written by ZooLeee

október 4th, 2008 at 11:36 du.

15 Responses to 'Nevetséges tarka marhák - ahogy én láttam…'

Subscribe to comments with RSS

  1. Azért nem tetszik az írás, mert úgy írsz, mintha kizárólag TI lettetek volna ott a nagybetűs igazság képviselői - és mintha a rajtatok kívül (meg néhány szokásos kellék-emberen kívül) csak marhák lettek volna ott.

    Arról nem is beszélve, hogy az írásod alapján full elfogult vagy. Blog ide vagy oda. Látszik, hogy eleve úgy indultál el, hogy ezek majd jól kirekesztenek téged. Érdekes módon én ötször-hatszor bementem a kordon mögé, végigvonultam a tömeggel, stb. aztán se marha, se buzi, se cigány nem vagyok, de még csak nem is balos.

    Ez a foteles dolog a végén pedig elég visszás, kvázi befikázod azokat, akik nem tettek úgy, mint te. Dehát te mit tettél?

    No offenz.

    gergo

    4 okt 08 at 11:53 du.

  2. Egyrészről:Nem csak mi voltunk ott. Tudom, mert összefutottam jónéhány ismerőssel!
    Meglehet, hogy kissé elfogult vagyok, de ezt nem is tagadom. Nem úgy indultam! A terv az volt, hogy mi is a tömeggel vonulunk végig, csak mire odaértünk a beengedő helyre már nem mehettünk be. Amúgy, előtte engem is simán beengedtek, akkor még egyedül. Hősök terén sem volt gond a bejutással, még köszöntek is a rendőrök, szervezők. Az általad felsoroltak közül én sem vagyok egyik sem, amúgy. :]
    Hogy mit tettem? Hát kimentem és tartottam egy lepedőt, ennyi. Nem sok, de legalább valami, amit megígértem/megígértünk. És ha fikázom -te szavajárásoddal élve-, akkor mi van? Semmi. Egy szóval sem mondtam, hogy úgy kell tenni, mint én, sőt!
    Ezzel az egésszel csak bizonyítottunk. Meg szoktuk tartani, amit ígértünk. Hogy ezentúl is a tevékeny részt vesszük ki a dolgokból és nem csak a Zinternet általi névtelenségből anyázunk.

    De igazad van, eddig nem tettem semmit. Basszam meg! Megyek, s Dunába lövöm magam, szia!

    ZooLeee

    5 okt 08 at 12:52 de.

  3. gergo: nyilván nem mi voltunk egyedül a nagybetűs igazság képviselői, sőt. a célokkal tulajdonképpen egyetértünk.

    viszont ahogy már az előzőekben is kifejtettük, nem érezzük úgy, hogy jelenleg ezek magyarország fontos problémái. nem hisszük, hogy ez egy teljesen politikamentes rendezvény volt. satöbbi.

    és főleg nem érezzük azt, hogy a fél belvárost le kell zárni ezer ember miatt.

    RaszP.

    5 okt 08 at 6:29 de.

  4. Pace=béke, spanyolul vagy olaszul, vagy mindkettő. Jöhet a sör ;)

    webmotion

    5 okt 08 at 11:57 de.

  5. Én csak az indexes élő közvetítést tudtam nézni, de hát olyan gyöngyszemek voltak, hogy sírtam a röhögéstől. És tényleg látszott, hogy nem megjátszott a dolog. Már a riportergyerek is megszólalt, hogy “menjünk ki a szélére, hátha ott normálisabbak vannak”. Néhány IQ-light kategóriás megjegyzést le is írtam, ha szomorú leszek mindig elolvasom majd.

    Nem értem, hogy ezt így ki gondolhatta komolyan ebben a formájában.

    Mefi

    5 okt 08 at 12:08 du.

  6. webmotion: És hogy hívják ezeket a nyelveket összefoglalva?
    http://en.wikipedia.org/wiki/Per_annum#P

    hakkni

    5 okt 08 at 12:32 du.

  7. hakkni,

    Úgy nézem elvesztettem a fogadást. Írd meg ötös lottó árát hova!

    A Nép Te vagy

    5 okt 08 at 2:50 du.

  8. Azért mégiscsak többen voltak mint ahány fehér lobogót láttunk a képeken… Azt hiszem nem csak nekik nem sikerült mozgósítani, hanem nektek sem.
    Igazából nektek/neked mi a célotok/célod?
    Nem lehet mindent csak fikázni. Biztosan vannak szémotokra is szimpatikus dolgok is. Melyek azok?

    Antifa

    9 okt 08 at 3:08 du.

  9. Antifa: Kiket mondott be kétnaponta a televizio?
    Kik rendelkeztek tőkével, illetve ki beszélt társadalmi támogatottságrol?

    Szeretjük a fákat. Nem szeretjük a hajdu bojlereket. Mert gáz.

    hakkni

    9 okt 08 at 3:15 du.

  10. Értem én, nem számonkértem rajtatok hogy miért nem voltatok többen. De szerintem nagy tőke, és nagy nyomás sem volt a háttérben. Egyszerűen csak jókor, jó felütés. Ennyi civil szervezet még nem volt együtt papíron. Az azért tisztán látszik hogy a civilek milyen gynegék, és mennyire rosszul mérik fel a saját befolyásukat. Inkább erről lenne érdemes írni, nem pedig CSAK fikázni. Mit gondolsz?
    Mert a jövő egyértelműen nem a jelenlegi politikai “elit” (de nem illik rájuk) kezében van…ők csak vegetálni fognak…a civileknek kellene magukra találniuk véleményem szerint. Ez a “valami” mutatta hogy ez még nagyon nagyon nem történt meg.

    Antifa

    9 okt 08 at 3:25 du.

  11. Antifa: apró különbség, hogy a mi célunk nem a mozgósítás, hanem egy kis szabotálás volt, ami többé-kevésbé sikerült is.(bizonyos okok miatt a létszámunk 3 főre fogyott a végén)

    az ilyen célok, meg ilyesmi dologra ajánlom a faq-ot:
    http://jezusszive.crpl.hu/faqgyik/

    magáról az akcióról, a hozzá kapcsolódó dolgokról pedig itt olvashatsz:
    http://jezusszive.crpl.hu/tag/magyar-tarka/

    ha ezek után van még kérdés, ne kímélj.

    RaszP.

    9 okt 08 at 3:30 du.

  12. Antifa: nem csak fikázunk, szvsz. a civilekkel (legalábbis a tarka magyar félékkel) pedig az a baj, hogy azt hiszik, hogy ők az egész ország, pedig ahogy a tüntetés is megmutatta nagyon nem.

    RaszP.

    9 okt 08 at 3:32 du.

  13. Az igaz - a politikusok, akiknek papírjuk van róla hogy képviseljék az embereket, nem teszik. Magukat képviselik. A civilek pedig, akiknek akár komoly befolyásuk is lehetne éppen beégetik magukat.
    Szóval az alaptétel, ha összegyűjtik a legnyagyobb civil szervezeteket - akkor valamilyen szinten valóban “szinte” az egész országot “képviselik”. A baj azzal van, hogy nem kommunikálnak az embeerekkel, hanem néha hőbörögnek, meg szenvednek a túlélésért. Aztán csodálkoznak hogy ez lesz belőle. Pedig szerintem jól indult. Tartott legalább egy fél napig amíg az is maradt:-)

    Antifa

    9 okt 08 at 6:27 du.

  14. Antifa: Civileknek nem kellene belefolyni a politikába. A legtöbb civil egyesület bizony állami pénzből/ Eu-s pályázatokbol él. És nekik bizony rossz, ha belemennek a politikába. Sajnos, ez így működik.

    Az a kevés civil szervezet aminek szimpatikus a tevékenysége, mint a Védegylet, vagy épp a TASZ pedig kevesek. Bár a védegylet is megkérdőjelezhető, anno ők jelőlték Sólyom László, s látjuk mi lett belőle.

    A civileknek szerintem helyi szinten van jövője. Mint polgármester, vagy képviselő. Nincs, és nem is lehet esélyük pártok ellen. Mert be fogják olvasztani mindet, mint régen annyiszor.

    Azonfelül, pártkatonáknak nincs értelme települést vezetni. Miért, bevezeti újra a piacgazaságot?

    Antifa: A Tarkamagyar szervezői meg kétes alakok, ők nem hétköznapi emberek, ők művészek, értelmiségiek. Naná, hogy nehezen kommunikálnak a hétköznapi emberekkel. Pedig nem volt belőlük hiány, a tv2 tények példáuul kétnaponta bemondta őket. A Kevés megjelentnek inkább az elhibázott koncepció az oka.

    Az, hogy felemelnek egy színes rongyot, nem fog meg egyetlen tömeget sem. Mert értelmetlen. A célközönség ugyanúgy vállrándítással reagált rá, mint ahogy a legalapvetőbb nemzeti gondolatra. Mert miért jó ez nekem- mondják, mint mindig.

    Gyanítom, hogy egy “verjünk szélsőséget” szlogennel, hasonló mennyiségű embert tudnánk összeszedni, ugyanekkora híradós/netes kampánnyal.

    Amúgy ennyi embert összeszedni, ennyi szervezetnél, gáz. Csak összehasonlításképp: Egy vidéki többnapos rendezvényen 10-15 000 ember megfordulása megszokott.

    hakkni

    9 okt 08 at 7:08 du.

  15. Lehet,volt amikor egymás mellett mentünk el,ugyanis kíváncsiságból kimentünk pár haverral megnézni antifáékat,és nem csalódtunk…kezdődött ott,hogy a vonulás elején pár rasta-tarka mellé sodródtunk,akik bőszen doboltak,és vidáman füveztek a rendőrök orra előtt,akik persze leszarták ezt,inkább azt sasolták,hol lehet baszogatni a nemzeti,vagy árpád sávos zászlót viselő kíváncsiskodőkat-hangsúlyozom,kíváncsiskodókat,nem hőzöngőket!Később kit látott szemünk?Kolompár Orbánt,aki ellen akkor is,és most is sikkasztás vádjával bírósági eljárás van folyamatban,mert vígan lopta azt az állami pénzt,amit a népe sorsának jobbítására utaltakm ki…
    Nem csalódtam.Szánalmas,és röhejes volt az egész….

    lancelotbeka

    11 jún 10 at 10:50 du.

Leave a Reply