Makettépítés. A világ legjobb dolga, messze. Jobbnak érezheti magát az ember istennél. Te alakítod a hegyet, mezőt, erdőt, világot. Megfested a pázsitot. Aztán alkotsz bele egy világot, síneket, sírokat, házakat, rengeteg lánnyal, széplánnyal. És bonyolult mechanikát a közepére. Egy elképesztő korát, meghaladó gépezetet, ami megfordítja a mozdonyokat, a középpontban. Egy sebesen forgó valamit, bolond dolgot. Amire, ha a szélére helyezel két megfestett tahót, akik pöcssapkában állják hevesen, a légáramlatot, amit a nővéred ajtócsapkodása generál pozitív terhességi teszt után, azon tanakodjanak, már csak ha megszemélyesítjük őket:

- Egyszer azért ráugranék, miközben forognak. Tudod, már csak a kaland miatt.
- Az izgalom nem? - köpne egyet a bábú, amitől alatta homályosodna a világoszöld vízfesték.
- Az, kaland, meg az izgalom.

Az elkészült mű, egy világ. Megtervezett, előre lefektetett világ, pontosan meghatározott szabályrendszerrel, rajta a tervező kézlenyomatával, szignózta. Ha letörölnéd a B12 zónában lévő aranysárga búzamezőt, akkor ott a bevésés: Kis János - 2008.

A tervező, mindannak tudatában, hogy világot hozott létre, hirtelen betegnek érezte magát, Influenza. Tudatában mindannak, hogy ő felelősséggel tartozik teremtményei felé, hovatovább nem hagyhatja kisiklani az épp forgolódó 0718-s gyorsvonatot, - melynek valódi mása épp befutott a keleti p.u.-ra- kétkedésbe esett. Ha kikúrálja magát, nem lesz ott időben, hogy áthúzza a váltót, és ezzel a 0718 folytathassa az útját. Teremtményei, akik tulajdonképp saját maga tökéletesebbjei, akár meg is halhatnak a szerencsétlenségben, és abban hogy ő nem lázasodik be. A tökéletesebbjei, nem lázasodnak be. Csak akkor beszélnek, ha kérdezik őket, mindig a jó dolgot cselekszik, a tervező nem adott nekik önző akaratot, kitartanak bármilyen ellenszélben, sőt ők tulajdonképp a jövője a világnak. Ilyen értékes lényeket, pedig kár lenne elveszejteni.

A tervező, érezve önnön lázmérőjének pattogását, és hogy a feje fölött már az eldurrant és a fülére folyik a higany, döntött. Lassú jelre teszi 0718-at, ő pedig felkeres valami vajákosságot, már amit a népi patika és gyümölcsös kosár nyújthat.

Megragadott 3 egész citromot, majd kíméletlenül facsarni kezdte őket. A világ legrosszabb dolga az, az ember simán rabszolgának érezheti magát, ami ténylegesen untermensch érzés. Nem érezheti így magát egy tervező. Hamarosan tervezőmérnök, csak fel kellene nőni. És a nagy gúla közepébe kell döfni a citrom félbevágott felét. Több ezeréves technika, lassan forgó, egyszerű világ. A szélére ragad a citrom húsa, alul pedig a kifacsart fehér, zavaros lé. Nem tökéletes az egész. Mikor a nővére elmegy mellette, és megnézi, ahogy a húst cukorral összekeveri egy kis tálban, jégkockát tör mellé, a léből pedig limonádé lesz, ilyet szól, már ha elfogadjuk hogy joga van megzavarni a műveletet:

- Te teljesen süsü vagy, ha ezt képes vagy megenni.
- Influenza - húzza le a limonádét közben a fiú.
- Az tényleg kaland, meg izgalom. Ne gyere a szobámba!

Az elkészült mű, egy zavaros izé. Citromhús, cukorral. Hideg is. A konyha közepén, kiskanalat ragad a Tervező, merít egy nagyot, majd hirtelen bekapja. Nem is tudom a ízfájdalmak melyik részével kezdjem, annyira tökéletlen az egész konyhadolog. A citrom mar, a cukor égeti a fogakat, míg a jégkockáktól belenyilall a fájdalom az ínybe. Megrándult a tervező, ugrott. Az egész matéria a földön kötött ki.

A kiborult citrom, kimarta a homályos sárga padlót. Az egész világ alatt ottfeküdt egy szignó.

Hatalmas csattanás a szobából: a 0718 kisiklott, le a terepasztalról, egészen a padlóig száguldva, hatalmas csattanással érve világot. Igazi transzvasút, világok közötti. A valódi világ szabályai szerint leszakadt modelldarabkák, karok, lábak, fejek mindenhol. A mozdony köhögve küzd azért, hogy ne akadjon meg, menjen tovább, mintha nem történt volna semmi sem. Végül eldől, és égnek álló kerekekkel hirdeti tervezője, és szabályainak tehetetlenségét.

Miért ilyen kegyetlen az Isten.