Jelen írásban egy viszonylag új zenekart szeretnék a nagyérdemű figyelmébe ajánlani, mely nem más, mint a Palmetta Részemről nagyobb élményt jelentett, mint az első Kormorán koncertem, vagy mikor meghallgattam a hakkni által javasolt Suhancos produkciót.
A zenekar önmagában új stílust is teremtett, hiszen a magukat népi metálba kategorizáló együtteshez még csak hasonlót sem ismertem, ismertünk.
Az együttes magját a Titkolt Ellenállásból már ismert Kima Norbert (dob) és Szűcs Márton (gitár) alkotják, a ritmus szekcióról a Beatricéből ismert Laczik Fecó gondoskodik. Az érdekesség most következik, méghozzá a három gyönyörű hangú népdalénekes hölgy személyében, kik az ország különböző tájairól érkeztek. Név szerint: János Hajnalka, Klapka Ágnes és Égető Emese. A színpadképről pedig hat nemzetközileg is elismert néptáncos a felelős, akik a híres békési Belencéres néptáncegyüttes tagjai. Ezzel a felállással robbantak be a köztudatba idén májusban, első koncertjükön. Szárnyalásukról én a Magyar Szigeten kaptam egy kis ízelítőt.

A legjobb az egészben, hogy az amúgy nem a legkedveltebb népzenét egy olyan köntösben tálalják, mely mindenki számára befogadható és szerethető:
Bővebb információk a zenekar honlapján!
Valamint a Szent Korona Rádió honlapján nem sokára hallható lesz a Magyar Szigetes fellépés utáni interjú, melyen ezen sorok írója élőben részt vett.
Szerk.: Felkerült az interjú, ITT meghallgatható, illetve letölthető.
