Középiskolás koromban nem igazán szerettem az irodalmat. Ennek legfőbb oka talán a tanárnőmmel kapcsolatos kölcsönös unszimpátia lehetett. Olvasni szerettem kezdetben, bár valahogy a kötelezők nem annyira kötöttek le. No, nem arra kell gondolni, hogy egy kis könyvmoly voltam, de ha a hangulatom úgy hozta verőfényes tavaszi délutánokat olvastam át focizás helyett. Legnagyobb problémám azzal a verselemzésekkel volt. Sajnos a legtöbb irodalomtanár beleesik abba a hibába (ha hívhatjuk annak), hogy csakis a tankönyvekben megfogalmazott elemzést oktatja. A gyermeki elme szárnyalni vágyó képzeletét efféle korlátok közé zárja. Sohasem értettem egyet azokkal a törvényszerű kijelentésekkel, melyek szerint az adott költő, vagy író műve megírása közben pontosan erre és erre gondolt. Hogy akkor most itt neked is arra kell gondolni, ezt kell kiolvasni belőle.

Valahogy már egész kicsi koromban sem szerettem, ha megmondják nekem, hogy mit kell hogy gondoljak. Pedig hol volt akkor még a gondolati szabadság alanyi jogának tudata kicsiny fejemben!?

Aztán ahogy egyre cseperedtem sportot űztem fent említett tanárnőm munkájának akadályozásából. Itt most nem arra kell gondolni, hogy direktbe zavartam az órát, nem, korántsem voltam én olyan „tökös” gyerek. Bár ilyenekre a balfasz jelző jobban illene, de az mégsem tűri a nyomdafestéket. Gyakorta előfordult, hogy nem készültem irodalom órára, mikor tudtam jól, felelés lesz. Direkt nem tanultam meg a memoritereket, amíg el nem fogyott nevelőm türelme.

Ellenben az szerzők életrajzát, történelmi helyzetét rendre megtanultam, mert érdekelt és az mégsem állt olyan messze a materiális valóságtól. Már amennyire a történelmet használhatjuk ilyesfajta kontextusban. Érdekes módon viszont nyelvtanból ugyanennél a tanárnál mindig jeles voltam.

Írásom célja természetesen nem iskolai élményeim mesélése, gondolom a kutyát sem érdekli. Valójában egy tegnap esti beszélgetés ihlette bennem az egész történetet is.

Egy kedves –szintén pedagógus- ismerősömmel az oktatás színvonaláról beszélgettünk a minap.

Mindketten egyetértettünk abban, hogy a fiatal, tizenegynéhány éves gyerekek nem feltétlenül úgy fogadják az irodalmi műveket, ahogy azt elképzelték azok szerzői. Példának okáért teljesen mást mondd egy Ember tragédiája a tizenhárom éves unokaöcsémnek, mint egy harmincas éveiben járó tanult diplomásnak. Már csak a mögöttük álló évek tapasztalatai miatt is. Ezért sem tartom szerencsésnek az efféle nehezen emészthető művek korai megismertetését az ifjakkal. Persze, abban egyetértek, hogy az alapműveltség része mifelénk, viszont saját tapasztalatimból is mondhatom, hogy inkább elriaszthatja a fiatalt. Véleményem szerint inkább a könyv-, az olvasás szeretetére kellene okítani a kis nebulókat. Hogy örömmel vegyék kézbe a ~600 oldalas Kőszívű ember fiait is és ne dobják a sarokba az első unalmas fejezet után, ahogyan ezen sorok írója tette anno.

Ezen kívül fontosnak tartom, hogy ha én tizenévesen azt merném mondani, hogy az éppen aktuális költő azért nevezte versében hupililának az eget, mert részeg, vagy mentálisan zavart (gyk. hülye) volt, akkor a tanárom ne elégtelennel és szellemi színvonalam becsmérlésével reagáljon, s ne próbálja mindenképpen belém verni, hogy a fent említett úriember csak művész. Hogy kissé bagatellizálva fogalmazhassak.

Fent említett pedagógus ismerős vetette fel a történelemoktatásban vélt furcsaságát, mondhatni hibáját is. Az ő fia például cirka 1,5 évig tanulta az Ókor történelmét a lehető legrészletesebb módon. Vajon lesz-e ideje a fiúnak az elmúlt néhány évszázad ennyire részletes tanulására a következő években? –kérdezte.

A felvetést jogosnak gondolom, ugyanis én is vallom, hogy az elmúlt mondjuk 500 évben addig nem látott jelentőségű dolgok történtek. Ha csak a Nagy Földrajzi Felfedezésekre, az Ipari- és társadalmi forradalmakra gondolunk, vagy a reformáció és a különböző „-izmusok” megjelenésére és terjedésére. Mindezek szerintem sokkal jobban formálták a mai ember gondolkodásmódját, mint Homérosz, vagy Szun Ce írásai.

Kissé kuszára sikeredett bejegyzés lett ez is, de talán a lényeg átjött. Amolyan vitaindítónak szántam. Tessék kommentálni, hajrá!